2010.07.28.
20:00

Írta: Hirborze

A világ legfiatalabb szólóhajósa útra kel

Elhárult a végső akadály az elől, hogy Laura Dekker világkörüli hajóútra induljon, miután szerdán úgy döntött a holland gyermekvédelmi hatóság: nem fellebbez a keddi bírósági döntés ellen, amely zöld utat adott a 14 éves lánynak.

 
 
 
 
 
 
"A bíróság világos döntést hozott, Laura szülei viselik a felelősséget lányukért, mi mindent megtettünk, amit tudtunk" - mondta a gyermekvédelem szóvivője.
 
A holland lány, illetve szülei hosszú, jogi csatározást folytattak, hogy Laura legyen a legfiatalabb, aki egyedül körbevitorlázza a Földet. A middleburgi bíróság kedden úgy döntött, hogy feloldja az utazást megakadályozó gyermekvédelmi felügyeletet. A hatóságok egy héttel ezelőtt kérelmezték, hogy 12 hónappal, jövő augusztusig hosszabbítsák meg a felügyeletet, a lány szociális és érzelmi biztonságára hivatkozva. A keddi ítélet azonban "visszahelyezte a gyermekért való felelősséget oda, ahová az tartozik: a szülőkhöz".

A lány családja tavaly augusztusban kezdte küzdelmét. Az akkor még 13 éves Laura októberben szeretett volna elindulni az útra. Bár szülei támogatták ebben, a holland gyermekvédelem úgy vélekedett, hogy az út nem jó ötlet, és jogi útra terelték az ügyet. A hatóságnak akkor sikerült elérnie, hogy gyermekvédelmi felügyelet alá helyezzék a lányt, megakadályozva ezzel, hogy elinduljon.

Laura Dekker a világ legfiatalabb szóló hajósaként szeretné körbevitorlázni a Földet. Ez jelenleg csak akkor válhatna valóra a szabályok szerint, ha szeptember 20-a, vagyis 15-ik születésnapja előtt vízre száll, és 2012. szeptember 20-a előtt visszatér, mert akkor már 17 éves lesz. Laura a keddi bírósági döntés után közölte: két héten belül elindul, a hajózási engedély megérkezéséig pedig gyakorol, Anglia és a kontinens között hajózik ide-oda.

A család ügyvédjének szerdai bejelentése szerint Laura az óceánon is tanulni akar, ezért regisztrált egy távoktatási programban, interneten kapja majd a tananyagokat. Az érvényes rekordot a legfiatalabb szólóhajós kategóriában Jessica Watson tartja. A Laura Dekkernél csaknem két évvel idősebb ausztrál lány tizenhetedik születésnapján, májusban ért haza, miután segítség nélkül körbehajózta a Földet.

Forrás: Független Hírügynökség

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://napimuffin.blog.hu/api/trackback/id/tr412183242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása