2010.08.27.
17:38

Írta: Hirborze

Túl sokat telefonálnak és interneteznek a gyerekek

Sok szülő aggódik, mivel gyermekeik túl sok időt töltenek elektronikus médiában elmerülve, ami rontja a köztük lévő kommunikációt. A felmérésben több mint 1200 szülőt kérdeztek meg, és megállapították, hogy több mint egyharmaduk aggódik, mert a tévé (38 százalék), számítógépek (37 százalék) és a videojátékok (33 százalék) rontják a szülő és gyermek közti kommunikációt. A szülők több, mint egynegyede  az új típusú médiumok miatt is aggódik, mint például a mobiltelefon (27 százalék), és a közösségi oldalak, mint a Facebook (25 százalék) és a Twitter (19 százalék).

 

Egy korábbi tanulmány szerint a fiatalok (8-18 évesek) átlagosan 53 órát töltenek egy héten elektronikus média használatával, ami azért is rossz, mert a vizsgálatok szerint minél több időt mobilozott vagy internetezett egy gyerek, annál kevésbé volt elégedett az életével. Akik a legtöbbet használták az elektronikus eszközöket, általánosságban rosszabbul is teljesítettek az iskolában.

"Tudjuk, hogy a gyerekeket manapság rengeteg drog-és alkoholpárti üzenettel bombázzák dalszövegeken, filmeken, videojátékokon keresztül és még közösségi oldalakon is. Ezért fontos a szülők számára, hogy áttörjék a média zaját és hallassák hangjukat" - nyilatkozta Steve Pasierb, a Partnership for a Drug-Free America elnöke.

Ezekről beszélhetünk az elektronikus eszközök használatával, bár ez nem olyan jó, mint a személyes beszélgetés, a szülők e-mailen, mobiltelefonon és sms-ben is elkezdhetik a beszélgetést kelletlen gyermekükkel. Érdemes pár üzenetet olyankor küldeni, amikor a tinédzser nagyobb valószínűséggel jut kábítószerhez és alkoholhoz, például iskola után, hétvégéken és a felügyelet nélküli időszakokban.

Hogy segítse a szülőket, a szervezet elkészítette az "Ideje beszélni" névre keresztelt ingyenes, letölthető útmutatót. Ebben tanácsokat ad az üzenetküldésről és néhány példát is tartalmaz.

"Néhány szülőt még mindig zavar a technológia használata ahhoz, hogy kommunikáljon gyermekeivel, de a mai világban fontos, hogy minden lehetséges módon kapcsolatot tartsanak gyerekeikkel " - mondta Pasierb. ég súlyosbodását és megakadályozza a visszaesést.

Medipress

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://napimuffin.blog.hu/api/trackback/id/tr452252578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása