2010.03.16.
19:27

Írta: Hirborze

A NAP FELVÉTELE:


 


Ha van olyan videó/kép melyet megosztana, kérjük küldje el a következő email címre:hirborze@windowslive.com

Szólj hozzá!

2010.03.16.
19:12

Írta: Hirborze

Elgázolta a repülő

Egy 38 éves amerikai férfi a dél-karolinai tengerparton kocogott, amikor elgázolta egy kényszerleszállást végrehajtó repülő.

A kétgyermekes családapa azonnal meghalt. A közelgő magán gépet nem láthatta, ugyanis hátulról találta telibe, de nem is hallhatta, mert a gép motorja nem járt, vitorlázva próbált leszállni, ő pedig kocogás közben iPodját hallgatta.

 

A furcsa baleset Hilton Head Island strandján történt.

Az egymotoros repülő olaja a levegőben elkezdett kifolyni, ezért a pilóta eredetileg a helyi repülőtéren próbált leszállni. Közben azonban leszakadt a propellerje is, a kiömlő olaj pedig beterítette a szélvédőt, akadályozva a pilóta kilátását .

A gép pilótája és utasa sértetlenül úszta meg a balesetet.

Szólj hozzá!

2010.03.16.
19:10

Írta: Hirborze

Szerdán érkezik Károly herceg és Kamilla

Megérkezett Lengyelországba a brit trónörökös és felesége hétfőn. Károly herceg és Kamilla kilencnapos közép-európai útja során szerdán Magyarországra is ellátogat.A walesi herceget és feleségét hétfőn délután a varsói elnöki palota kertjében fogadta Lech Kaczynski lengyel államfő és felesége, Maria Kaczynska.

 

 

 

 

A 61 éves Károly jószolgálati úton van, amelynek során három, volt szocialista országba látogat. Lengyelország után Magyarország, majd Csehország a következő állomások. Sólyom László magyar köztársasági elnöke meghívására március 17-e és 20- a között tesz hivatalos látogatást Magyarországon Károly és Kamilla. Az út célja, hogy a herceg erősítse Nagy-Britannia kapcsolatait a közép-európai nemzetekkel.

A brit trón várományosa, II. Erzsébet brit királynő és Fülöp edinburgh-i herceg fia 1948. november 14-én született. Kétszer házasodott. Első felesége Diána volt. Tizenegy évnyi házasság után elváltak. Két fiuk született, Vilmos herceg és Henrik herceg. Diana 1997. augusztus 31-én halt meg egy párizsi autóbalesetben. Károly második felesége Kamilla , aki 22 év házasság után 1995-ben vált el előző férjétől, Andrew Parker Bowles-tól. Kamilla viseli a cornwalli hercegné címet, mivel Károly egyben Cornwall hercege is. A walesi hercegné titulust, ami formailag megilletné, Kamilla az elhunyt Diána miatt nem vette fel.

Forrás: PL TVN/Független Hírügynökség

Szólj hozzá!

2010.03.16.
19:06

Írta: Hirborze

Nyelvével lát a megvakult katona

Egy különleges szerkezet segítségével ismét képes valamennyire látni egy veterán brit katona, aki három évvel ezelőtt vakult meg - közölte hétfőn a brit média. A szerkezet egy sajátos nyalóka, amit értelemszerűen a páciens nyelvére helyeznek.

 

 

 

 

A 24 éves Craig Lundberg Irakban szolgált, de 2007-ben felrobbant előtte egy gránát, és a szilánkok megvakították. A BrainPort nevű szerkezet egy nyelvre helyezhető csúcstechnikás nyalókából áll, amit a volt katona nyelvére helyeztek. Lundberg egy videókamerával ellátott szemüveget viselt. A szemüvegen lévő kamerát összekötötték a szerkezettel, amely a nyelvén elhelyezett nyalókaszerű eszközre továbbította a képet, illetve annak fényimpulzusait, amelyek az agy képi megjelenítést végző részét stimulálták.

„A képet a nyelvem hegyén érzékelem olyan pontossággal, hogy meg tudom különböztetni a betűket. Olyan érzés, mintha buborékok pezsegnének a nyelvem hegyén. A világosat épphogy érzem, a sötét árnyalatok viszont sokkal erősebben csípik a nyelvemet” - mondta a volt katona.

A szerkezet egyelőre méregdrága, tízezer fontba kerül, nagy mérete miatt kényelmetlen is, de a 24 éves volt katona állítólag a nyelvével képes volt „látni” egyszerűbb szavakat.

Forrás: UK SKY/Független Hírügynökség

Szólj hozzá!

2010.03.15.
21:28

Írta: Hirborze

Lemészároltak egy családot Tényőn

Brutálisan megöltek egy családot TényőnHoltan találtak egy családot saját otthonukban a Győr-Moson-Sopron megyei Tényőn - tudta meg a Független Hírügynökség. A középkorú férfira és nőre valamint két kisgyermekükre a férj testvére talált rá hétfő este hét óra után, ő értesítette a rendőrséget.
 

 

 

Négyes gyilkosság történt Tényőn, két felnőttet és két gyermeket találtak holtan hétfőn a Győr-Moson-Sopron megyei községben, egy házban.

A középkorú férfira és nőre valamint két kisgyermekükre a férj testvére talált rá hétfő este hét óra után otthonukban, ő értesítette a rendőrséget. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt mondta: a család feltehetően gyilkosság áldozata lett, de többet egyelőre nem közölt. A helyszínelés még tart.

A Kisalföld.hu szerint a családot brutálisan meggyilkolták.

Szólj hozzá!

2010.03.15.
21:27

Írta: Hirborze

Köhögés okozta a buszbalesetet – két halott

Köhögés okozta a buszbalesetet – két halottKét utas meghalt, harmincöten megsérültek, miután az árokban landolt egy busz Németországban. Bármilyen furcsán is hangzik, a balesetet az egyik turista köhögési rohama idézte elő.

 

 

 

 

Villingen-Schwenningenből Horvátországba tartott egy német turistabusz, de Ulmtól távolabb nem jutott. Az A8-as autópályán bekövetkezett balesetben két ember meghalt, 35-en pedig megsérültek, többen súlyosan. A jármű leszáguldott az útról, nekiütközött a korlátnak, majd felborult.

Tíz helikopter szállította a sérülteket a közeli kórházakba, illetve mintegy 160-an, rendőrök, tűzoltók, orvosok, katonák érkeztek a helyszínre, hogy kimenekítsék az embereket a buszból.
A baleset igen furcsa okból következett be: - Az egyik utas köhögő rohamot kapott és ez elterelte a sofőr figyelmét. Pár pillanatra hátrafordult, hogy megnézze, jól van-e a turista, s ez idő alatt elveszítette uralmát a jármű felett – nyilatkozta Christian Owsinski, rendőrségi szóvivő.
 

BorsOnline

 

Szólj hozzá!

2010.03.15.
21:13

Írta: Hirborze

Békés volt az ünnep a fővárosban

Orbán: Április 11-e a mi forradalmunk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Fotó: Hír24 - www.hirborze.lapunk.hu

Idén nem zavarták meg a március 15-i állami ünnepségeket Budapesten. Reggel, a zászlófelvonáskor mindössze pár ember kiabált, füttyögött, de aztán elmentek, a Múzeumkertben már ők sem hallatták hangjukat. A rendőri készültség is jóval kisebb volt, mint tavaly. Láthatóan kevesebb volt a kordon és rohamrendőr.

Bajnai Gordon érkezett meg elsőként a főméltóságok közül a zászlófelvonásra. Ez volt az első és egyben utolsó március 15-éje miniszterelnökként. Utána megérkezett az Országgyűlés elnöke és a köztársasági elnök is. Mint mindig, most is az államfő adott engedélyt a zászlófelvonásra, ezzel hivatalosan is megkezdődött a március 15-i állami ünnepségsorozat.

A ceremóniát az emberek a Földművelésügyi Minisztérium elöl, a kordonokon túl nézhették végig, ahová átvizsgáló kapun keresztül juthattak el. Egy kisebb csoport pedig fütyült és különböző kormányellenes rigmusokat skandált. A Nemzeti Múzeum elé viszont már nem mentek. Itt folytatódott az állami program.

A múzeum lépcsőin nemzeti színű szalagokból és esernyőkből álló díszlet segítségével teremtettek ünnepi hangulatot. A műsorra sokan voltak kíváncsiak. Megtelt a Múzeumkert és a Múzeum körút is. Akik messzebbre szorultak, azok kivetítőkön nézhették az előadást. Idén itt elmaradtak a vaskordonok, mindenki szabadon jöhetett-mehetett. Csak az autóknak raktak ki néhány szalagkordont az útra, hogy jelezzék, tilos a behajtás.

Szólj hozzá!

2010.03.15.
21:09

Írta: Hirborze

Így élnek a fejreállt házban

A "bolond háznak" nevezett, felfordított faház az észak-németországi Gettorf állatkertjében található.

A teljesen berendezett épületben egy nappali és egy hálószoba, valamint konyha és fürdőszoba is van.

 

 

 A nagyközönség március 30-tól látogathatja a fura építményt.

Szólj hozzá!

2010.03.14.
13:39

Írta: Hirborze

Slota nem tudja a szlovák himnuszt?

Nem ismeri nemzete himnuszát Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. Sőt, azt sem tudja, ki szerezte a szövegét - adta hírül a német DPA hírügynökségre hivatkozva a szlovák sajtó.

 

 

 

 

 

Slota a hét elején külföldi újságíróknak nyilatkozott a Szlovák Nemzeti Párt kezdeményezésére jóváhagyott hazafiassági törvényről, amely a diákoknak is rendszeres himnuszhallgatást, és éneklést ír elő. A német DPA hírügynökség azonban figyelmeztet: Slota nem tudta pontosan idézni a himnusz szövegét. Sőt nem tudta, hogy ki szerezte: Janko Matúška helyett Janko Kráľt említette. A két nemzetébresztő ugyan kortárs volt, ismerték is egymást.

A himnusz egyik sorában - szó szerinti fordításban - az szerepel: "Állítsuk meg őket, testvérek, hiszen ők elvesznek!" Slota ehelyett azt mondta: "Ébredjünk, testvérek, hiszen ők elvesznek!"

Peter Paluš pártszóvivő próbálta menteni a helyzetet. "Biztosíthatom Önöket, hogy Ján Slota a himnusz szerzőjének nevét és a himnusz szövegét is ismeri, azoktól eltérően, akik az elnöki palota előtt tüntettek." Ezzel arra a körülbelül ezer tiltakozóra utalt, akik a héten Ivan Gašparovič államfőtől azt követelték, ne írja alá a hazafiassági törvényt.

A Szlovák Nemzeti Párt szerint Slota a himnusz valamennyi versszakát ismeri. Tévedései semmit sem jelentenek, bár igaz, hogy a pártelnöknek kissé nehezen megy a nevek megjegyzése. Mindeközben a szlovák közvélemény tudja, a himnusz szövegét és a szerző nevét már a kisdiákok is jól ismerik.

A pozsonyi Sme napilap értesülése szerint az államfő fontolgatja, hogy nem írja alá a törvényt, amely április elsején léphetne hatályba. A lap úgy tudja, hogy Robert Fico kormányfő pártja, a Smer is ezt kéri tőle, mert a jogszabály nem várt ellenkezést váltott ki szlovák közvéleményben is, márpedig azzal a választásokra készülő Szlovákiában most minden párt csínján bánik.

Állítólag a két szlovák ellenzéki parlamenti párt - a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, valamint a Kereszténydemokrata Mozgalom - is megbánta, hogy tartózkodott a szavazáskor.

Forrás: Független Hírügynökség

Szólj hozzá!

2010.03.14.
13:36

Írta: Hirborze

Árverezik Jackson bútorait

Júniusban árverezik el Michael Jackson luxusbútorait, amelyeket halála előtt rendelt egy nagynevű olasz cégtől, angliai otthonába - közölte pénteken egy amerikai aukciósház. A Las Vegas városába tervezett árverésen a popkirály több mint kétszáz személyes tárgya is kalapács alá kerül. A bútorokból kiállítást is tartanak.

 

 

 

 

A Julien's aukciósház közlése szerint az árverésre bocsájtott 22 bútort azért rendelte meg Jackson, hogy azokkal rendezze be anglliai otthonát, ahol Londonba tervezett koncertsorozata alatt lakott volna. A Colombostile Artisan nevű olasz luxusbútorgyártó által készített bútorokból az aukciósház kiállítást is rendez. Jackson angliai lakásának mását március 16 és május 30-a között egy ír múzeumban mutatják be. A kiállítást júniusban viszik Las Vegasba.

A bútorok között van két karosszék, amelyek értékét hatvanezer dollára becsülik, egy 150 ezer dolláros barokk szófa, valamint egy 120 ezer dolláros íróasztal. A bútorokon kívül Jackson több mint kétszáz személyes tárgya is kalapács alá kerül, köztük ikonikus fehér kesztyűje (harmincezer dollár), vagy "Bad" című számának aláírt szövege.

A Planet Hollywood kaszinóban tartandó árverésen ELvis Presley egy hajtincsére, Jummy Hendrix egyik színpadon használt gitárjára, vagy Britney Spears fellépőruháira is lehet majd licitálni. Forrás: AFP-Független Hírügynökség

 

Szólj hozzá!

2010.03.14.
13:34

Írta: Hirborze

A NAP FELVÉTELE:


 

Masszőr lesz, ha felnő!
Már most milyen jó a technikája!

Ha van olyan videó/kép melyet megosztana, kérjük küldje el a következő email címre:hirborze@windowslive.com

Szólj hozzá!

2010.03.14.
13:30

Írta: Hirborze

12 éves és tényleges életfogytiglanit kaphat

Egy babaarcú amerikai gyerek országos rekordot dönthet, bár ennek nyilván nem örül. Ő lehet a legfiatalabb vádlott, akit tényleges életfogytiglanira ítélnek.

Jordan Brown, aki korábban leginkább csak azzal tűnt fel, hogy nagy Harry Potter rajongó, 11 éves volt, amikor agyonlőtte édesapja nyolchónapos terhes barátnőjét.

A fiú azért kapott dührohamot, mert megtudta, hogy az apja feleségül akarja venni a 26 éves Kenzie Houkot, aki így a mostohaanyja lesz, ráadásul rövidesen egy féltestvért is hozna a családba.

 

A pennsylvaniai ügyészség felnőttként akarja bíróság elé állítani, kettős gyilkosság vádjával. Ez azt jelenti, hogy tényleges életfogytiglanit kaphat.

Az apja az őt ért sokk ellenére kiáll a fia mellett, azt mondja ártatlan, és harcol azért, hogy ne felnőttként, hanem kiskorúként állítsák bíróság elé. Szerinte a fia végül is "jó gyerek", aki nem érdemli, hogy életfogytiglani börtönnel kellejen szembenéznie.
 

 

Szólj hozzá!

2010.03.13.
13:51

Írta: Hirborze

Március 15-én egész nap érdemes lesz a Hír24-et figyelni!

Március 15-én érdemes lesz a www.hirborze.lapunk.hu oldalra kattintani!
Ha valami történik arról garantálta nem marad le!

Szólj hozzá!

2010.03.13.
13:46

Írta: Hirborze

Zebra tisztogatta a víziló fogait

Egy pillanatra meghűlt a vér a zürichi állatkert látogatóiban, amikor azt látták, hogy a zebra életveszélyes módon beteszi a fejét a víziló tátott szájába.

A víziló a világ harmadik legnagyobb emlőse és rendkívül agresszív, különösen, ha kicsinye van, mint ennek az állatkerti példánynak. A száját akár 150 fokban is ki tudja tátani, a harapása pedig olyan erős, hogy egy kisebb csónakot is ketté tud harapni.

A zebrát egyetlen harapással megölhette volna, ehelyett 15 percig nyugodtan tűrte, hogy a szájában matasson. Mint kiderült, a csíkos lakótárs a víziló fogait tisztogatta.

Az állatkert látogatói számos fotót készítettek a szokatlan látványosságról. Az itt látható képet egy floridai fotós, Jill Sonsteby készítette.

Szólj hozzá!

2010.03.13.
13:40

Írta: Hirborze

A NAP FELVÉTELE:

Ha van olyan videó/kép melyet megosztana, kérjük küldje el a következő email címre:hirborze@windowslive.com

Szólj hozzá!

2010.03.10.
19:10

Írta: Hirborze

Nyitott ajtókkal száguld a szegedi villamos


A Tények az interneten kapta a videót, a TV2.hu-ra töltötte fel egy felháborodott szegedi utas. A videón az látszik, hogy a villamos nyitott ajtókkal közlekedik, amit egyébként nem lenne szabad, mert balesetveszélyes. A videót feltöltő férfi szerint ez nem egyedi eset, Szegeden a 3-as villamos vonalán sűrűn előfordul ilyen, sokszor az utasok csukják be maguk után az ajtókat, már amikor sikerül nekik.

Szólj hozzá!

2010.03.10.
19:06

Írta: Hirborze

Ördögi szarvakat növesztett egy kínai nagyi

A 101 éves nőnek hat centis szarva nőtt a homloka egyik oldalán, és már nő a másik szarva is.

 

 

 

 


Henan tartomány Linlou nevű falujában él az idős Zhang Ruifang, aki most alaposan ráijesztett a döbbent rokonságra.

Az első szarv még tavaly kezdett el nőni. Mint a szarvas nő legidősebb, 60 éves fia mondta, eleinte csak egy bőrkeményedésnek tűnt és nem tulajdonítottak neki jelentőséget, de szép lassan ilyen hosszúra nőtt.

A szarv a feltételezések szerint egy daganat, ami ugyanabból a keratinból áll, mint a körmöket vagy a hajat alkotó szaru. Az ilyen kinövések általában aprók, bár már korábban is feljegyeztek több centiseket.

Szólj hozzá!

2010.03.10.
19:03

Írta: Hirborze

A NAP FELVÉTELE:


Ha van olyan videó/kép melyet megosztana, kérjük küldje el a következő email címre:hirborze@windowslive.com

Szólj hozzá!

2010.03.09.
21:41

Írta: Hirborze

A pályán halt meg

Meghalt egy brazil teremfocista. A 23 éves játékos elcsúszott a pályán, a parketta egyik darabja kilazult, a játékos úgy esett, hogy éppen hason szúrta. Kórházba vitték, de súlyos belső vérzései miatt nem tudtak segíteni rajta. Vizsgálják, hogy hogyan fordulhatott elő ilyen baleset.

 

Szólj hozzá!

2010.03.09.
21:38

Írta: Hirborze

Férfimodellre tálalták a sushit nőnapon

Egy férfimodell testéről sushizhattak a hölgyek nőnapon egy varsói étteremben. Volt, aki szerint így finomabb az étel.

 

 

 

Különleges rendezvénnyel készült egy varsói étterem a nemzetközi nőnapra. Egy férfimodellt kértek fel arra, hogy kvázi tálcaként funkcionáljon az esti nőnapi vacsorán. A hölgyek előszeretettel, vidáman kóstolták a japán csemegét az úr testéről, aki mindezt mozdulatlanul, türelmesen, (talán örömmel is) viselte. A legtöbb jelenlévő hölgy azt mondta, sokkal finomabb volt a modellfiún feltálalt vacsora, mintha hagyományos tálalási formát választott volna az étterem. Arról nincs hír, hogy a hölgyek párjai elkísérték-e őket a vacsorára, és ha igen, kaptak-e, de főleg, hogy kértek-e sushit.

 

 

Szólj hozzá!

2010.03.09.
21:32

Írta: Hirborze

A NAP FELVÉTELE:


Tömegközlekedő galamb!

Mozgó lépcsős részre kíváncsi lettem volna....

Ha van olyan videó/kép melyet megosztana, kérjük küldje el a következő email címre:hirborze@windowslive.com

1 komment

2010.03.09.
21:09

Írta: Hirborze

Utastérbe zuhant a 95-ös busz ajtaja

Az Ikarus középső ajtaja nem akart bezáródni, ezért a buszvezető nyomogatni kezdte az ajtónyitó gombokat. Addig-addig szórakozott, míg az egyik ajtószárny beesett az utastérbe, pont egy idős nő mellé. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt komolyabb baj.

FORRÁS: BKV-FIGYELŐ

Szólj hozzá!

2010.03.09.
15:10

Írta: Hirborze

Már a növények is tévéznek

Jonathon Keats konceptuális művész egy kiállítás keretében létrehozott egy olyan tévécsatornát, amely növényeknek szól.

 

 

 

 

 

Egy amerikai konceptuális művész, Jonathon Keats egy New York-i kiállítóteremben tévészobát rendezett be - növényeknek. A padlón különféle konyhakerti növények hevernek, amelyek - a művész elgondolása szerint - a plafonon elhelyezett tévéket nézik. Az adás gyakorlatilag egy (Olaszországban felvett) égbolt képéből áll, amely a napszaknak megfelelően sötétedik, illetve világosodik. Keats a látogatókat is arra biztatja, hogy vigyék magukkal szobanövényeiket a kiállításra, elvégre nekik is kijár egy kis szórakozás.

A művész a New Yorker magazinnak elmondta, a kiállítás egy korábbi ötlet hozadéka, amikor is növények számára forgatott pornófilmet: felvette, amint a méhek beporoznak pár virágot. Keats azelőtt is felhívta már magára a figyelmet pár érdekes kísérlettel: többek között mobil-csengőhangot készített John Cage 4'33" című darabjából - amely nem más, mint 4 perc 33 másodpercnyi csend.

Szólj hozzá!

2010.03.08.
19:09

Írta: Hirborze

Golfszerető kutya: 13 labdát nyelt le

Zörgött kutyája hasa, ezért állatorvoshoz vitte négylábúját egy brit férfi. Az állat hasából 13 golflabdát szedtek ki, pedig gazdája azt hitte: a kutya csak sétálni jár a golfpályára.

 

 

 

Az Oscar névre hallgató eb rendszeresen tesz kirándulásokat a dunfermline-i otthona közelében fekvő golfpályán, labdanyelő hóbortjára azonban csak akkor figyelt fel gazdája, amikor a műanyag lasztik jól hallhatóan egymásnak koccantak a kutya hasában.

Az egyik golyó már olyan régóta fészkelt a labrador hasában, hogy megfeketedett és bomlásnak indult - számolt be a gazdit idézve a The Daily Telegraph című brit lap.

Oscart végül négyórás műtét során szabadították meg terhétől, az állatorvos szerint a műtét bűvésztrükkhöz hasonlított. "Felvágtam, és éreztem az eredeti elgondolásom szerinti két vagy három labdát. Aztán csak jöttek az újabb és újabb darabok, míg végül tele lett velük a zacskó" - mondta Bob Hesketh.

Szólj hozzá!

2010.03.08.
18:57

Írta: Hirborze

Tarolt A bombák földjén

A legtöbb, hat Oscar-díjat zsebelt be kilenc jelöléséből A bombák földjén című háborús film az 82. Oscar-díjkiosztón helyi idő szerint vasárnap este a hollywoodi Kodak Színházban. James Cameron ex-felesége lett a legjobb rendező, a gála történetében először kapta nő az elismerést. Cameron "Avatar"-ja kilenc jelöléséből hármat váltott valóra.

 

 

Az iraki háborúban szolgáló tűzszerészekről szóló "A bombák földjén" kapta a legjobb eredeti forgatókönyv, a legjobb hangvágás, a legjobb hangkeverés, a legjobb vágás, a legjobb rendező és a legjobb film Oscarját. Az Amerikai Filmakadémia gálájának történetében először vette át női rendező, Kathryn Bigelow a legjobb rendezőnek járó díjat. Bigelow egyébként a negyedik rendezőnő, akit ebben az Oscar-kategóriában jelöltek.
 


James Cameron, Bigelow ex-férjének "Avatar"-ja kilenc jelöléséből hármat váltott valóra: minden idők legsikeresebb filmalkotásáé lett a legjobb látványtervezés, a legjobb fényképezés és a legjobb vizuális effektek Oscarja.

A színészek és a színésznők kategóriáiban a papírforma érvényesült: aranyszobrot kapott az osztrák Christoph Waltz (legjobb férfi mellékszereplő - Becstelen Brigantyk), Mo'Nique (legjobb női mellékszereplő - Precious), Sandra Bullock (legjobb női színész - A szív bajnokai) és Jeff Bridges (legjobb férfi színész - Crazy Heart).




Érdekesség, hogy Bullock szombat este két Arany Málnát is átvett személyesen Hollywoodban, a tavalyi év legrosszabb női alakításáért az All About Steve című vígjáték szerepéért. 


Két-két Oscart kapott a "Fel!" (legjobb animációs film, legjobb eredeti filmzene), a "Precious" (legjobb női mellékszereplő, legjobb adaptált forgatókönyv) és a "Crazy Heart" (legjobb férfi színész, legjobb eredeti filmdal).

Nagy meglepetésre a legjobb külföldi film az argentin "El secreto de sus ojos" lett, a "Star Trek"-é pedig a legjobb smink lett.

Forrás: 2010 AFP/Független Hírügynökség
 


 

Szólj hozzá!

Címkék: oscar

süti beállítások módosítása